/Exo/ 6.rész.

Rossz volt érezni, ahogy kiszáll belőle az élet, utolsó mondata pedig az volt, hogy: Szeretlek!
Véres kezével még az arcom is megérintette, amibe a szívem is  beleszakadt. Tényleg nem egy érzelgős pasi vagyok. Mindig arra neveltek, hogy legyek erős, kemény, és ne engedjem közel az embereket, mert ha megszeretek valakit, és elvesztem, az hatalmas fájdalommal jár. Igazuk volt. Itt áll előttem, tea vizet várja, közben füles a fülében, kis kanál a szájában, és a filterrel játszik, él, és Én még mindig érzem, ahogy az arcomhoz ér, és suttogva mondja, utolsó szavát. Annyi mindent átéltünk, rosszat, és jót, amire csak Én emlékszem.
Nos, annyira elbambultam, Őt nézve, hogy ha nem nézek a bal kezére, észre se veszem, hogy mozog, a mosogatóból a víz pedig egy rózsát formált, aztán Suho rá nézett, mire elmosolyodott, és az arcom formálódott ki, és mosolyogtam. Le voltam fagyva. Ezt nem tudtam! Én akkor jöttem rá, hogy erőm van, amikor kitört a háború, Ő pedig csak, úgy játszik a vízzel. Nem mertem szólni, hogy nehogy megijedjen, hanem csendben árnyékába húzódtam, megvártam amíg végez, aztán Én is bementem a szobába. Jonginnal vagy Luhannal kell beszélnem, de nem tudom őket elérni. Hiába írtam a falra a kapu pecsétett, nem nyilt ki. Francba.
Leültem, és kicsit lehiggadva, de még rengeteg kérdéssel a fejemben, átmentem hozzá. Kopogtam, de mivel zenét hallgat, nem hallotta, így csak bementem. Teát ivott, és valamit olvasot. Amikor elé álltam, észre vett, lerakta a bögrét, kiszedte a füleseket, és érdeklődve nézett fel rám.
-Baj van? Olyan sápadt vagy. - kérdezte. Nem válaszoltam, csak lehajoltam, és megcsókoltam. Teljesen kétségbe voltam esve. -Kris! - dőlt hátra.
-Ne most, oké? - felmásztam az ágyra, fölé magasodva támasztottam magam a feje mellett. Nem mert szólni, és eltolni, így csak néztem. Egyre fátyolosabban láttam, és éreztem, hogy pár könnycsepp kiszabadul, akárhogy szorítom össze a szemem. Éreztem a kezét, ahogy a gombjaim kezdte kigombolni, nyakam csókolta meg, aztán a szemeim, és végül az ajkaim. Csókja sós volt, a könnyeim miatt, de majd bele fulladtam úgy faltam az ajkait. Sose tudtam megunni ezt az érzést amit Ő váltott mindig ki belőlem. Testem szinte hozzá simul, annyira beleillik a karjaimba, mintha nekem lett volna alkotva.
Éreztem, újra, azt a forráságot amit Ő adott, ahogyan magába fogadot, ajkait az enyémen, apró nyögéseit, amit minden pillanatban hallanék. Nem voltam gyors, sőt, még, Ő nyöszörgött a karjaim alatt, hogy gyorsabban, de minden percet ki akartam élvezni vele.
-Kris... kérlek... - nézett rám.
-Ne légy ilyen telhetetlen. - mozdultam meg, ajkába harapott, és felemelte a fejét, ezzel szabaddá téve a nyakát. Újra megmozdultam, közben a nyakára hajoltam és picit megharaptam, jobban belé csúsztam, amitől felnyögött. Szóval eltaláltam azt a pontját. Persze lágyan mozogtam ugyan arra a pontra koncentrálva, amitől látszott, hogy kezd kikészülni, és lassan Én is kezdek a csúcsra jutni. Nyakába bújtam,jobb kezemmel a tarkóját fogtam, bal kézzel pedig támaszkodtam a könyökömön, és felgyorsítottam. Ő a hátam és a karom fogta, arca pedig a vállgödrömbe furta. Most ha azt mondanám neki, hogy szeretem, szerintem hülyének nézne, ezért inkább magamban hagytam. Sose mondtam neki, hogy szeretem, csak ha kiszedte belőlem, és akkor olyan boldog volt mindig.
Nem voltam fáradt miután mellé feküdtem. Egyszerűen magamhoz öleltem, és a hasát cirógattam. Persze már volt rajtunk alsó, és letakarítottuk magunkat.
-Elmondod mi a baj? - kérdezte halkan. Feje a karomon, háta a mellkasomnak döntve, bal kezét összefűzte az én bal kezemmel. Mindig így feküdtünk, akár volt valami akár nem. Jó volt így.
-Nem. Most még nem szeretném. - mondtam. Fejem a vállára raktam.
-Rendben. - motyogta.
Eszembe jutott amikor először lefeküdtünk. Kis erőszakos volt, meg részeg, akkor mondta el először, hogy szerelmes belém, és, hogy megkeserítem az életét, meg egy mocskos dög vagyok, mert ennek ellenére, és ahogy viselkedem vele, Ő akkor is szerelmes belém, és ha most nem hagyom, hogy megcsókoljam, tökön rúg. Igen, kicsit veszélyes ha iszik. Letolt a kanapéra, Én pedig a sokk miatt hagytam magam. Az ölembe ült, velem szembe, lovagló ülésben, és megcsókolt. Furcsa érzésem volt, egyszerre volt alkoholos és édes, ami miatt nem akartam elengedni, Ő pedig volt oly bátor, hogy megerőszakolt. Ezen mennyit nevettem utána.
Suho teljesen hozzám bújt, és el is aludt. De Én nem tudtam. Túl sok emlék rohamoz meg ha vele vagyok, ha látom, vagy rá gondolok, ez pedig fáj, mert ezekkel az emlékekkel egyedül vagyok.