2014. február 3., hétfő
/Exo/ 4.rész.
Nem vagyok az az udvarlós fajta. Ezt mindig az orrom alá dörgölte.
"Kris, légy kicsit romantikus."
"Kris! Mosolyogj. Szeretem ha mosolyogsz"
"Kris, néha jó lenne, ha nem csak letámadnál"
Kris így, Kris úgy, és az év alatt teljesen papucs lettem.
Sehun és Minseok mindig ezzel piszkált, Xiumin Laytől kapott, Sehunt pedig Luhan dorgálta meg, Én meg röhögtem rajtuk.
Voltak azért szép pillanataink a fiúkkal ebben a rossz helyzetben.
Suho elszállásolta a fiúkat, engem pedig be a szobámba. Az ajtót bezártam, Őt fogtam és neki nyomtam, szegény akkorát nyikkant, ijedtében, hogy majd nem elnevettem magam.
-Kris... - remegett meg.
Ajkaim a nyakára vezettem, ott finoman megpusziltam, mert tudom, hogy azt nagyon szereti. Csábítás első lépés kész. Most jön a kettő, ami több fázisos, de megéri. Első fázis: Egy gyengéd csók. Mint egy szűz kislány, úgy remegett a karjaimban. Szemei becsukva, mancsai görcsösen markolták a vállam, de nem tolt el, hanem visszacsókolt. Igaz, csak egy pillanat volt, de megtette.
-Most kicsit piás vagyok, holnap nem igen fogok emlékezni arra amit tettem. Viszont Te ne légy ezért szomorú. Nem csak a pia miatt teszem amit. - mondtam neki halkan. Újra megcsókoltam. Puha ajka hozzásimult az enyémhez, nem lehet betelni vele. Ez volt mindig is a bajom.
-Oké? - szólaltam meg a csók után. Bólintott, én elengedtem, Ő pedig kiment.
Chanyeol jött be pár perc múlva.
-Hogy ment? - suttogta.
-Azt hiszem jól. Jongin? - ültem le.
-Már jobban. Most épp wc előtt térdel, azt mondta, olyan érzése van mintha megerőszakolták volna az elméjét olyan rosszul van.
-Igen. Tényleg rossz érzés, de csak Ő képes befogadni Luhant. Hamar ráhangolódik.- néztem rá.
-Jó tudni. Kris... mi lesz ha nem sikerül? És mi meghalunk?
-Ezt nem fogom engedni. Akkor se engedtem... most se fogom. - néztem rá.
Szerencsés Baekhyun, hogy vele van, mindig megvédik egymást.
Tisztázás végett; csak Luhan-Sehun, Chanyeol-Baekhyun, és Jongin - Kyungsoo egy pár.
A többiek csak úgy vannak, mint a társak, az erejük miatt.
Na meg én és Joonmyeon. De, otthon, úgy láttam Minseok és Lay páros is kezd "melegedni" de ez lényegtelen. Nekem az.
Chanyeol ment segíteni Kainak, én pedig a plafont kezdtem nézni.
Nem sok idő maradt, hogy helyre hozzam a dolgokat. Első dolog, mindenképp Suhonak belém kell szeretnie. Második dolog, Joongot eltávolítani, harmadik dolog, valahogy megvédeni a Fát, és negyedik, megölni Jaejoongot.
Ma is szívesen megtettem volna, de az túl hamar ment. És úgy látszik, hogy Suho kezd bedőlni neki, mivel megváltozott pár dolog otthon. Kíváncsi vagyok, hogy ha itt végzek, maradok!?
Itt maradhatok Suhoval? És akkor a régi jövőm eltűnik? Szerintem igen. Hisz az már nem reális hely, nincs háború, nincs vírus, semmi sincs. Szóval Én itt maradok, és élek tovább.
Két napja Suho kerül. Ha kimegyek a konyhába, Ő a nappaliba visz valamit, vagy fürdeni megy, esetleg aludni. Már jól megtanultam mikor kerül, és mikor haragszik rám. Ha haragszik, akkor abban a helyiségben marad, és morog ahol én vagyok, ha pedig kerül, akkor -szerinte-, feltűnésmentesen közlekedik, csinál valamit közben, mintha nem lenne zavarban, vagy nem lenne ideges.
-Mit szólnál egy mozihoz? - szólaltam meg halkan.
Épp virágot locsol, pedig tegnap meglocsolta őket. Rám pillantot. -Kicsit unatkozom, és a fiúk foglaltak. Te pedig itthon vagy. Nos? - neki dőltem az ajtófélfának.
-Mehetünk. - mosolygott.
-Akkor megyek átöltözök. - indultam a szobámban, Joonmyeon pedig mint akit rakétából lőttek ki, szaladt a szobájába.
Izgatott lett, mindig ilyen volt ha "randira" mentünk.
Ő mindig azt mondta, randi, én azt, hogy szörnyet vadászni.
Akkor amikor először voltunk moziban ketten, akkor támadtak meg először a szörnyek, és rá pár hónapra már minden megváltozott. Mi a Föld alá szorultunk, és fent pedig folytak a harcok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése