/Exo/ 2.rész.

Békésen alszik, Én pedig nézem. Megint zene hallgatás közben aludt el, rá tekeredett a fülhallgatója, hason fekszik, kócos, és kifolyt a nyála. Hányszor rám tört reggelente a röhögés, mert tiszta nyál volt a felkarom, a vállam, a pólóm, szóval mikor, hogy feküdt rajtam, mindig nyálas lettem. De nem bántam. Óvatosan, pár tincset eltoltam az arcáról, hogy lássam. Hiányzik. És most olyan nyugodt az arca. Nem ideges, nyugodt az álma is, és nem aggódik értem, vagy a többiekért.
Miután egyedül maradtam amikor elment vásárolni, lezuhanyoztam és mivel fáradt voltam, azonnal elaludtam amint ágyat értem. A hangjára keltem.
Talán két három napja nem aludtam. Folyton figyeltem, utasításokat adtam ki, Suho pedig nem győzött anyáskodni felettem, járt utánam ha nem ettem, és igen csak rossz volt, ha büntit kaptam tőle. Kész pokol volt amikor bevágta a durcás gyereket, és még csak hozzá se érhettem, meg amikor előttem öltözött át fürdés után... kész kín volt. Kis gonosz volt Ő is azért.
Megmoccant, Én pedig most vettem csak észre, hogy az arcát cirógattam. Azonnal behúzódtam a sarokba, ahol a sötétség, jótékonyan takart el. Megtanultuk, hogy lehet használni a sötétséget, a sötétség ellen. Hasznos dolog.   Leszedte magáról a fülhallgatóját, vizet ivott, és a másik oldalra fordulva, aludt tovább. Vigyorogva néztem rajta végig, most úgy végig simitanám a testét, mint mindig, de inkább kiosontam, és elmentem aludni.
Finom illat keltet újra. Kicsoszogtam a forráshoz. Dúdolva állt a tűzhely előtt, és úgy láttam vacsorát csinált. Jó sokat aludtam. Már másnap délután, vagyis este hat volt.
-Már azt hittem mentőt kell hívni hozzád, vagy minimum a hulla szállítókat. Kétszer voltam bent hozzád, hogy gyere enni, de semmire se reagáltál. - szólalt meg Joonmyeon. Nem vagyok érzelgős típus, de az Ő hangjától ellágyulok. Egy nő nem volt képes ilyenre, pedig sok megfordult az ágyamban. De képes egyetlen hanggal, szóval, a merev énem kezes báránnyá tenni. Feszült testem is azonnal el lazul.
-Jó pár napja nem aludtam. Bocsánat, ha gondot okoztam. - picit meghajoltam.
-Nem okoztál gondot, csak aggódtam. - nézett rám. -De most legalább tudom az okot, miért aludtál olyan sokáig.
-Bocsi. - fáradtan a hajamba túrtam, ami szanaszét állt, és rá mosolyogtam. Amióta ismerem, sokkal többet mosolygok. Alapból, egy morcos fazon vagyok amúgy. 
-Ülj le, biztos éhes vagy. - és igen, megkordult a gyomrom, mire elnevette magát.
Úgy sürgött forgott körülöttem, mint rég. Ami mindig kiakasztott. -Ülj már le! Ne rohangálj! - kaptam el a karját, és magam elé húztam.
-De... És a... - dadogott.
-Egyedül nem fogok enni, pedig éhen halok. Szólva, ülj le kérlek, egyél, utána bepótolhatod a kilométer hiányod. - szóltam rá.
Zavartan nézett a kezemre, aztán bólintott. -Köszönöm.
Leült, és csendben, enni kezdtünk.
Így belegondolva, rengeteg dolog hiányzik. Megint azzal jöttem volna most, hogy hiányzik a főztje, és így tovább. De inkább hallgatok.
-Tejet, vagy narancs levet? - állt fel.
-Tejet. - raktam le a pálcikákat, és megtöröltem az ajkaim. Hónapok óta, most ettem magam degeszre.
-A tej jó, vacsora után. Főleg ha nehezet ettél. - mindig elmondta. Tisztára mint egy anya. Tényleg! Őket is meg kell látogatnom.
-Ezt nem tudtam. - dehogynem. De erről nem kell tudnia.
Vacsora után, a nappaliba mentem. Amikor elpakolt, két bögre teával tért vissza.
-Na, akkor beszéljünk.
-Lakbért természetesen minden hónap elején kifizetem. Beszállok a számlákba, és a kajába, de ne várd, hogy én fogok főzni! Kész élet veszély vagyok ott bent. - mutattam a helyre. Elnevette magát.
-Lényegre törő. És magabiztos. Ez jó. - kuncogott.
-Csak az igazat mondtam. - vontam vállat.
-Van most valakid, akit gyakran láthatunk majd itt?
-Nincs. Meghalt a barátom. - hangom rideg lett. Meglepődött fejet vágott, gondolom, nem hitte, hogy "meleg" vagyok. Amúgy se vagyok az, mivel Ő az egyetlen aki megmozgat bennem bármit.
-Részvétem. - mondta szomorúan.
-És Te? Van barátnőd? Szükségem lesz füldugóra? - mosolyogtam.
-Nem. Nincs. - felsóhajtott.
-Pedig azt hittem van. Nézünk valami filmet?
Férfiakhoz híven! Akció filmet néztük. Suho meg bealudt rajta, és Én meg, mivel nem voltam fáradt, végig néztem, aztán még vagy három mesét. Végül hoztam egy takarót, betakartam Suhot, aki azonnal nekem dőlt, és befészkelte magát a karjaimba. Ugye, nem kell mondanom, milyen hatással volt rám? De inkább megöleltem, és el aludtam.

/Exo/ 1.rész.

Jó újra emberek közt lenni. És nem szörnyek közt. Miután minden megváltozott, hónapról hónapra, a fertőzött emberek, alvilági lényekké változtak, a tiszta emberek a Föld alá kényszerültek.
Csak azok maradtak életben fent, akiknek ereje volt. Suhonak a víz az ereje, enyém a repülés és más tárgyak mozgatása. De ne ragadjunk le a jövőn.
Emlékszem az első találkozásra Suhoval.
Egy kávézóban volt. Én véletlenül neki mentem, és le is szidtam, Ő pedig csak csendben hallgatott, és az ingem törölgette. Gonosz voltam vele, és undok, Ő pedig kedves. Arra is emlékszem, mi volt rajta.

Kalap, egy fehér póló, rajta egy mellény, fekete farmer.
És amikor rám pillantott -mármint fel rám, mert magasabb vagyok-, elpirult. Zavarban volt.
Rá két hétre, kiraktak a lakásomból, mert nem fizettem a lakbért, és Ő pedig pont az orrom előtt rakott ki egy cetlit, hogy lakótársat keres, én pedig nem kaptam az alkalmon.
De Ő, igen. Úgy látszik, itt rontottam el az első dolgot. Mert akkor nem itt lennék.
Innen kezdődik a mi kis mesénk. Egyre többször futottam vele össze, közös lett a haveri társaság, és két év kellett rá, hogy rá jöjjek, Suho, meleg, szerelmes belém, Én pedig azzal védekeztem a saját szerelmem ellen, és ellene, hogy durva, undok, és gonosz voltam vele. Pedig szerettem. Csak magamnak se mertem bevallani, mivel csak nők fordultak meg az ágyamban.
És most itt állok, és várom, hogy mikor rakja ki a lapot, hogy szabad az egyik szobája.
Ha jól emlékszem, Luhannal lakott akkor, de megismerte Sehunt, akivel egy pár lettek, vettek egy lakást, és Suho egyedül maradt.
Percre pontosan megérkezett, kiragasztotta a lapot, aztán mosolyogva szét nézett a többi hirdetés közt, és távozott. Én odaléptem, letéptem a lapot, és megcéloztam a lakását.
Várnom kellett, mivel nem volt otthon, Kaival volt valahol, akkor, együtt voltak, vagyis csak próbálkoztak.
-Szia Suho! - köszöntem a fiúra. Próbáltam, nem rá vetni magam, mert amikor utoljára láttam, halott volt, és rettenetesen hiányzik.
-Szia... - nézett rám ijedten.
-Kris. - mosolyogtam rá, mire elpirult.
Hatalmas önkontroll kellett ahhoz, hogy fel ne emeljem a fejét, hogy lássam azt a rózsaszín pírt az arcán, s csókoljam meg. Három éve ismerem, abból egy évet egy párként töltöttük, és mindig zavarba hoztam, bármit mondtam, vagy tettem. De amilyen csendes, és alázatos, olyan vad, ha ágyról van szó.
Na tessék! Csak rá gondoltam, már áll a katona. Felsóhajtott, és rám nézett.
-Szóval, szia Kris. Mi járatban? És, honnan tudod a nevem? - felemeltem a lapot, ahová azt írta "...Keresd Suho-t..." -Óh! Igaz. - mondta zavartan.
-Érdekelne a szoba, és ha lehet, még ma beköltöznék, mivel nincs hol aludnom éjjel. - mondtam.
-Persze. Gyere be. - kitárta az ajtót, és beengedett.
A dolgaim még a régi lakás előtt vettem fel, s hoztam el, most ezeket leraktam az ajtó mellé.
Hiányzott a lakása, az atom bunker vagy fogalmam nincs mi volt a neve annak az építménynek ahol voltunk már a vége felé, de szörnyen silány volt.
-Otthonos lakás, meg kell hagyni. Egyedül élsz? - fordultam meg.
A mellkasomnak jött, szokása volt mindig elgondolkodni. És most vagy a hátsó felem tanulmányozta, vagy valamit elfelejtett.
-Bocsánat. - lépett hátra kettőt. -Elfelejtettem valamit, de nem emlékszem mit. De ne is foglalkozz velem. Ez lenne a szoba. - nyitott be a szobába, és előre engedett. -Remélem megfelel. - mosolygott.
-Tökéletes. Köszönöm. Holnap pedig megbeszéljük a fizetési összeget, és a többit. Ha nem gond, most lezuhanyoznék. - néztem rá.
-Rendben. Fürdő jobbra a harmadik ajtó, kendő a szekrényben, viszont én most elmegyek bevásárolni, mert üres a hűtő. Érezd magad otthon. - bólintottam, Ő pedig elment. Régi jól ismert illatok. Kókusz, és vanília keverék, mindent beterít, melegséggel tölt el, hogy újra itt vagyok.
Hirtelen Jongin jelent meg, és nem az itteni verzió, hanem az Én verzióm. Nem teljes formában volt, csak kivetítése. Luhan tud ilyet, de úgy látszik, Kai-val, az időben is tudnak utazni.
-Végre meg vagy. Kész káosz van otthon. Suho egy marok por, Tudod ki is, az emberek is vagy visszaváltoznak, vagy köddé válnak. A Fa is kiakadt, elkezdett rügyezni. - hadarta.
-Rendbe hozom amit elrontottam Kai. Addig vigyázz mindenre, és tájékoztatást kérek. Chanyeol jól van?
-Lábadozik. Luhan most leblokkolt, azért vagyok itt, Lay kómában, túl sokat gyógyított, Kyungsoo úgy ahogy, de jól van. Többiek is jól vannak, és mit látod én is, de fogy az energiám, hozz mindent rendbe Wufan, hamarosan találkozunk. - intett, és eltűnt.
Újra egyedül maradtam.

~Bevezető~

Látni, ahogy a szerelmed a karjaid közt hal meg, szörnyű érzés. Hiába vagyok férfi elsírtam magam. Luhan próbálta kiszedni a karjaimból, De túl görcsösen fogtam ahhoz, hogy sikerüljön is neki.
-Kris! Enged el! Szükség van rád! Hallod? - Lay jelent meg.
-Nem hagyom itt. - morogtam.
-Nem marad itt. Luhan és Sehun elviszi innen Suhot, csak enged el. - mondta.
 Felnéztem. Lay arca néhány helyen véres volt, izzadt volt, és fáradt. Adtam egy utolsó csókot Suho ajkaira, aztán hagytam, hogy Luhan és Sehun elvegye tőlem, én pedig szinte üres lettem.
-Szólj a többieknek. Ideje a sárkánynak felélednie! - álltam fel. -Tűnjön el mindenki innen. - kezeim ökölbe szorítottam, és elindultam a végzettem felé.
-Wufan! Erre nem vagy felkészülve. - mondta Xiumin.
-Akkor is megbosszulom Joonmyeon halálát. Szóval, vagy eltakarodtok, vagy Ti is porrá égtek, mert nem leszek kíméletes. - indultam el.
Előttem a fiúk szét váltak, aztán lassan mindenki, aki a jó oldalon volt, abbahagyta a harcot, visszavonult, és eltűnt. Biztos helyre. Körülöttem megjelent az erőm, így engem nem mertek megtámadni. Megálltam pont a domb előtt, ahol Ő állt.
-Óh! A kétségbe esett szerelmes. Nem esett ám nehezemre kioltani, életed szerelme, életét. Észre se vette, hogy a háta mögött vagyok, annyira védett téged. - gúnyosan rám vigyorgott.
Elmosolyodtam, aztán kicsit meghajolva, mély levegőt véve ordítani kezdtem. Először nem értette senki mi történik, de ahogy kirobbant belőlem az energia, minden porrá vált. Akár egy atom bomba! Mindent elsöprő erőm, még Őt is porrá égette, én pedig vissza akartam fordítani az időt, hogy minden elölről kezdődjön, és helyre hozzám, amit elrontottam. Mikor újra kinyitottam a szemem, egy sikatorbam álltam, kint pedig, emberek nyüzsögtek. Végre látok újra embereket. Elmosolyodtam.
Úgy látszik, kaptam egy utolsó esélyt, hogy rendbe hozzám, amit elrontottam.